www.bugyise.hu

Pest Megye IV.osztály, Déli csoport

2019.03.24

Bugyi II. - Dunafüred  2:1

Gólok: Tóth D.2

Hazai környezetben fogadtuk a Dunafüred csapatát, akik előttünk tanyáztak a tabellán 10 megszerzett ponttal. Az 1. játékrészben az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, mégis a vendégek vonulhattak 1 gólos előnnyel a szünetre. Gyakorlatilag az egyetlen támadásukat gólra váltották, amelyhez kellett a jótékonykodásunk is. Mi nem voltunk ilyen szerencsések, hiszen számos helyzetből nem sikerült bevenni az ellenfél kapuját, talán Gazsó Tomi kapufája járt a legközelebb a gólhoz. Úgy léptünk pályára a szünet után, hogy ezt a mérkőzést meg kell nyerni, amely győzelem már nagyon kijárna a csapatnak, főleg úgy, hogy most jól is futballoztunk az osztály minőségéhez képest. Szerencsénkre az ellenfelünk a saját kapujára is veszélyes volt, s egy kavarodást követően a saját kapujukba került a labda, ahol Tóth Dani agilitását kell dicsérni, aki már az első félidőben is láthatóan jól érezte magát a támadó pozícióban. Sikerült egyenlíteni, amely végre közelített a céljainkhoz. Kohut Dávid és Csányi Csaba beállása nagyot lendített a támadásainkon, akikkel élvezetesebb lett a játékunk. A végeredményt ismét Tóth Dani szólója alakította ki, ahol kicselezve a védőket, gyönyörű lövéssel szereztük meg a vezetést. Valahol ez ki is járt a csapatnak. Viszont ez a gól nem erőt adott, hanem inkább visszafogta a lendületünket, túlságosan megnyugodtunk a végjátékra, ahol a Dunafüred beszorított minket az utolsó percekben. Mihály Lajos ziccert és számtalan szögletet hárított bravurral, amellyel nagyban hozzájárult a sikerünkhöz.Még az utolsó pillanatban eljutottunk egy kontráig, de nem sikerült befejezni góllal a támadást. Összességében többet tettünk a győzelemért, amelyhez gratulálok! 7 döntetlen után végre sikerült nyerni. Hajrá Bugyi SE.!!!!!