www.bugyise.hu

Begyűjtöttük a három pontot a Péteri ellen!

2021.08.29
Bugyi I.-Péteri 9:0


Szőgyi Tamás:


Próbáljuk szerényen kezelni a mai végeredményt, s tisztelni ellenfelünket. Kívánjuk nekik, hogy mihamarabb rendezzék a soraikat, s nagyobb sikerrel járjanak a folytatásban. Ami a saját játékunkat illeti, ugyan vezettünk 4:0-ra az első játekrészben, de nem volt akkora átütő erő, amire azt tudom mondani, hogy rendben van. Sok esetben lassan, körülményesen járattuk a labdát, amely a vendégeknek kedvezett, s volt hiányérzetem a középpályánk bátortalan jatékával is. Most belefértek ezek a hiányosságok, azoban élesebb meccsen nem. A 2. félidőben mind az 5 cserénk beszállt, akik agilisabbá tették a játékunkat, s a támadásaink is letisztultabbá váltak. Többször is változtattunk az alap felállásunkon, amelyet az érkező cseréinkre szabtunk, szerencsére jól működött, s nagy zavart nem okozott, sőt. A mérkőzés folyamán 4 büntetőt rúghattunk, de sajnos csak kettőt tudtunk értékesíteni belőle, ez sokkal nagyobb koncentrációt követel majd a jövőben. Gratulálok a győzelemhez, de a helyén kell kezelni ezt is, mert vannak, lesznek olyan szituációk is, amikor örülünk majd az egy találatnak is.

 

Hajrá Bugyi SE.!!!!!