Bugyi II.-Szigetszentmárton 1:2
Jó állapotban vártuk a találkozót, bő keret állt a rendelkezésünkre, s még edzettünk is kellően eleget ahhoz, hogy hazai pályán győzelemre játszunk. A vendégek két hibánkból hamar előnybe kerültek, így szinte végig futottunk az eredmény után. A szerencse nem volt mellettünk, hiszen büntetőt hibáztunk, s a 2. félidőben egy új hadrenddel uraltuk is a meccset, amely megváltoztatta a játék képét. Kihagytunk szinte mindent, ami normál esetben góllal végződik, így ne csodálkozzunk rajta, ha ellenfelünk örült a végén a 3 pontnak. Nagy lehetőséget halasztottunk el, hiszen közel álltunk az eredmény megfordításához. Hajrá Bugyi SE.!!!!!
