Döntetlen az elhalasztott meccsen!

Ecser-Bugyi I. 0:0
Szőgyi Tamás:
Őszinte leszek. A mai találkozó púp volt a hátunkra. Egyrészt volt hiányzónk bőven, másrészt több sebből is véreztünk az Újhartyán elleni meccs után. Ha a 2. fordulóban nem vagyok sportszerű, akkor a mai meccs már jóvá lenne írva a 3 ponttal, azonban a lelkiismeretem ezt nem engedte volna, hiszen Mi is kerültünk, kerülhetünk nehéz helyzetbe, ezért a Fair Play szelleme azt diktálta, hogy fogadjuk el a halasztási kérelmét az Ecsernek. Míg az elmúlt hetekben több mérkőzést is játék nélkül írtak jóvá, felborítva ezzel több csapatnál a játék iránti tiszteletet, jó döntést hoztunk, dőljön el a pályán, függetlenül attól, hogy ez most két pontukba került.
És akkor térjünk ki a mai produkciónkra is.Egy kemény, határozott, a fizikai adottságait maximálisan kihasználó csapattal találtuk szembe magunkat, akik inkább építették ezen paraméterekre a játékukat, minthogy meghaltak a szépségben. Kirúgtak minket a gatyánkból, ahol a rengeteg íveléssel, s pontrúgással, legfőképp a szögletekkel okoztak gondot a számunkra.65 percig ki-ki meccs volt, ahol könnyen vezetést is szerezhetett volna ellenfelünk, azonban nekünk is megvoltak a hasonló helyzeteink. Mezőnyben próbáltunk futballozni, játékot felépíteni, azonban ez szét lett tördelve. Rengeteg kétes szituáció jellemezte a mai mérkőzést, amely inkább a kárunkra történt. Az utolsó 25 percre emberelőnybe kerültünk, bár addigra már csontzene volt. Hiába voltunk fölényben, csak kapufáig és átlövésekig jutottunk a felállt védelemmel szemben. Birkózni, verekedni Mi nem tudunk, így kellemetlen volt ez a fajta stílus, amelyet a hazaiak képviseltek. Nagyon megszenvedtünk, sokkal több erőt mozgósítottunk mint az Újhartyán ellen, de most a gól ismét nem jött. Említettem korábban, hogy ettől a meccstől jobban tartottam, mint a hétvégitől, beigazolódott.Nem egyszerű Ecseren pontot, pontokat szerezni. Most meg kell elégednünk az egy ponttal, nem volt benne több, s azt se felejtsük el, hogy a Halásztelek és az Aranyszarvas is elvérzett ellenük, amely kicsit felértékeli a döntetlent.Készülünk a szombati Szigethalom elleni meccsre, akik rendezték a soraikat, s végre pályára tudnak lépni ellenünk. Az sem lesz könnyű meccs, nehéz helyzetben vannak, az életükért harcolnak Ők is. Hajrá Bugyi SE.!!!!!