Egyre közelebb a 3. hely megszerzése!
Bugyi I. - Pereg 2:0
Gólok:Fodor G., Bajor M.
Igazi szomszédvár rangadó fogadta a szurkolókat, ahol közel 250 fő látogatott ki a mérkőzésre. Ilyenkor a tabellán elfoglalt helyezés nem számít, mindig nagy csatát vívunk a Pereggel, s általában meg is szoktak leckéztetni minket, azonban ez most nem így történt. A 2. félidő derekáig jól tartotta magát ellenfelünk, akik a kiesés ellen menekülnek, azonban egy Fodor bomba szertefoszlatta a pontszerzési lehetőségüket. Mondhatni, hogy ezek után kicsúszott a talaj alóluk, s a szabálytalanságok sokaságából nem jól jöttek ki, amelyet a 3 kiállítás is jelzett. Mi sem úsztuk meg olcsóbban, hiszen Gavrea begyűjtötte az 5. sárgáját, s Bödő is a kiállítás sorsára jutott, amelyet nem értünk még most sem. Ellenfelünk a hajrában megfogyatkozva is szívta magát, persze ehhez kellett a meddő támadójátékunk is, de végül beadta a derekát egy Bajor szóló után, amellyel eldőlt a mérkőzés. A mostani győzelemmel 6 pontra növeltük az előnyünket az Üllő csapatával szemben, így mindössze egy pontra van szükségünk a hátralévő két kérkőzésen ahhoz, hogy megszerezzük a 3. helyet a végelszámolásnál. Hétvégén Tápiószelére utazunk, el akarjuk dönteni már ott a dobogó sorsát. Gratulálok a Győzelemhez! Hajrá Bugyi SE.!!!!!
