www.bugyise.hu

Elkezdtük a felkészülést!

2023.01.12
Felnőtt csapatunk elkezdte szakadó esőben a téli felkészülést a tavaszi szezonra. Az 1. edzésen 19 fő jelent meg, sajnos több játékosunk is hiányzott a foglalkozásról betegség vagy vizsga miatt, így a létszámunk még közel sem végleges. (Józsa Máté, Szlovicsák Tibor, Sikur Lajos, Gáspár Zsombor, Juhász Szabolcs és Antal Bernárd nem állt a rendelkezésünkre.)Katona Roland és Balogh Martin csatlakozott a keretünkhöz. Roland a védelem tengelyét erősíti a jövőben, Martin pedig a középpályán lesz bevethető. A héten további játékosok is csatlakoznak majd a csapatunkhoz, akikkel remélhetőleg tovább tudjuk erősíteni a támadó sorunkat is, hiszen az egyik legnagyobb problémánk a helyzetek nem megfelelő kihasználása volt. Gábor Lukács Józseffel gyakorlatilag már megegyeztünk, aki kedden lesz először Bugyin. Rengeteg erőfeszítést tettünk annak érdekeben, hogy ezen a területen is előre tudjunk lépni, amellyel remelhetőleg sikerrel is járunk.Továbbra sem engedünk az elveinkből, heti 4-5 alkalommal készülünk a tavaszi megmérettetésre, ahol a minimális célunk továbbra is az, hogy bent tudjuk tartani a társaságot az I.osztályban.Nehéz és kemény fél év lesz, ahol heti 1-2 edzéssel nem lehet a kitűzött célt elérni, ezt be kell látni mindenkinek. Alacsonyabb osztályban ez még beleférhet, nálunk sajnos már nem. A keretünk is ennek megfelelően fog alakulni és erősödni. Aki nem tudja vállalni a kötelezettségeket, az befejezte a futballt vagy elköszönt, amelyet tudomásul veszünk és tiszteletben tartunk. A jövőben már biztosan nem számíthatunk Erdős Bálintra, Nagy Gergőre, Riesz Dávidra és Mucsi Zsomborra, akik előtt az ajtónk mindig nyitva áll, azonban jelenleg nem tudják összeegyeztetni az elvárásainkkal a magánéletüket, így elköszöntünk egymástól. Köszönjük nekik az eddigi munkájukat, további sok sikert kivánunk nekik az életben! Ezen felül már csak 2-3 kérdőjel maradt, amelynek a végére a héten pontot tehetünk.Kedden, szerdán, pénteken edzünk, s szombaton Budafokra utazunk az első edzőmeccsünkre.
Hajrá Bugyi-OBO SE.!!!!!