Értékes döntetlen Szigetbecsén!
Szigetbecse - Bugyi II. 1:1
Gól:Molnár I.
Viszonylag stabil kerettel érkeztünk Szigetbecsére, amely hamar instabillá vált. Kitettük a pályára a szívünket, lelkünket, azonban ez mellé nem tudtunk felvonultatni eredményes játékot. Az első játékrészben ugyan meg tudtuk szerezni a vezetést Molnár imre távoli lövése után, azonban igazán veszélyesek a kapura nem voltunk. Sass Levente bravúrjai kellettek ahhoz, hogy tartani tudjuk az előnyünket. A 2. félidőben sérülésdömping következett, ahol elsőnek Proksa csabát kellett lecserélni egy húzódás miatt, majd Kohut Dávid szenvedett 5 percre rá térdsérülést. Ebből fellélegezve Talabér Istvánt rúgták meg, akinek a bokasérülése is komolynak bizonyult, s cserére kényszerült. Innentől kezdve elveszítettük a fonalat, az volt a kérdés, hogy le tudjuk e hozni a találkozót úgy, hogy pontot vagy pontokat szerzünk. Reálisan tekintve, nem sok esély volt rá. Szintén egy átlövésből kiegyenlített a hazai csapat, amely már érett nagyon. A sérülések miatti hosszabbításban is éltünk át meleg pillanatokat, hiszen Sass Leventének kellett megint óriásit védeni, s még Molnár Imre is megsérült a végére. Örültünk a döntetlennek is! Meg sem tudjuk mondani, hogy mikor tudtunk nyerni a Szigetbecse ellen utoljára. A szokásos kemény, olykor durva játék jellemezte a találkozót, ahol a játékvezető úrnak köszönhetően a lapok a zsebbe maradtak ind a két oldalon. Összességében elégedjünk meg az egy ponttal. Gratulálok a kitartáshoz! Hajrá Bugyi SE.!!!!!
