www.bugyise.hu

Győzelemmel zártuk a 2. mérkőzést a rájátszásban

2021.05.09
Szigetcsép-Bugyi II. 1-2

 

Gólok: Csányi Cs., Tóth T.


Nehéz mérkőzésre számítottunk. Megfogyatkozva érkeztünk, de a meglévő 13 fő állta a sarat. Mivel mind a 3 csapatunk egy időben játszott, sokat nem tudtunk segíteni létszámban a tartalék csapatunknak. A pálya talaja már önmagában is nagy feladatot adott fel a számunkra, így erre már jó előre készültünk lelkileg. A lehetőségeinkhez képest, probáltunk támadó szellemben futballozni, legalábbis a felállási formánk ezt mutatta a kezdetekben. Azonban ezen gyorsan változtatni kellett a nagyobb stabilitás érdekeben, így inkább a széleket erősítettük Csányi Csabival, aki a 2. félidőben egy beívelést követően gólt is tudott szerezni, s kiegyenlítette a talalkozót, ahol ellenfelünk egy büntetőből tudta megszerezni a vezetést korábban. Tóth Tibor találatával nyertük meg végül a meccset a hajrában, ahol ezen két gól elég is volt a 3 pont begyűjtéséhez. Gratulalok a csapatnak! A győzelmet nem kell megmagyarázni!Hajrá Bugyi SE.!!!!!