www.bugyise.hu

Hazai győzelem a Dunavarsány II. ellen.

2019.04.01

Bugyi SE. - Dunavarsány II.  2:0

Gólok: Füry M., Kóbor Cs.


Első számú felnőtt csapatunk a Dunavarsány II. társulatát fogadta, ahol a 4. helyezett és az utolsó helyezett csapott össze egymással. Ahogy azt vártuk, sokan visszajátszottak a Dunavarsány I-ből, akik szombaton lejátszották sikertelenül a Megye I. osztályban a meccsüket. Látszottak az eddigi eredményeken is, hogy képesek lehetnek meglepetésre, ha kellő minőséggel érkeznek hozzánk. Füry lévén viszonylag hamar vezetést szereztünk, amely lelkileg rendberakta a csapatunkat. Magabiztosan futballoztunk, ahol a 3-4 adódó helyzetünkből Kóbor volt még eredményes az első játékrészben, így a két szélső hátvédünk által szerzett találatokkal már az első félidőben kialakítottuk a mérkőzés végeredményét. A 2. játékrész nagy visszaesést hozott a játék színvonalát illetően, lassan lecsordogált a 90 perc nagyobb említésre méltó esemény nélkül. Megszereztük a kötelező három pontot, amellyel jelenleg stagnálunk a 4. helyen. továbbra is az Üllő van előttünk 3 ponttal és a Tápiószele követ minket szintén 3 egységgel kevesebbel. Az Újhartyán a győzelmeinek köszönhetően felkapaszkodott az erős élmezőnybe, ahol a hétvégén az Alsónémedi elleni 4:1-es vereséget szenvedő Örkényt előzte meg. Gratulálunk a győzelemhez! Jövő héten Taksonyba utazunk szombaton! Hajrá Bugyi SE.!!!!!