Ismét szenvedés, vereség hazai környezetben
Bugyi SE. I. - Ráckeve 0:1
Nagy gratulációt érdemel a Ráckeve csapata, hiszen alázatból a futball iránt jelesre vizsgázott. Csapatunk ugyan a 12.percben hátrányba került, de ez még bőven kijavítható lett volna, sőt a 35. percben a kiállítás sorsára jutott az ellenfelünk kapusa,így emberelőnybe is kerültünk a hátralévő időszakra. Ez azonban nem jelentett semmit. Igaz,hogy sok esetben felbillent a pálya, azonban ez nem tudott góllá érni. A Ráckeve védekezését dicsérni kell, mert a kialakult helyzetben azt játszották, amelyre szükség van az egy gólos előny tudatában. A mi játékunk dinamikája, színvonala pedig nem volt elég ahhoz, hogy áttörést érjünk el. Az elmúlt két esztendőben nem kaptunk ki hazai pályán annyiszor, mint most a szezon első három fordulójában. Elgondolkodtató, hogy mi lehet az oka. Az előttünk álló két fordulóban csak a hat pont elfogadható ahhoz, hogy ezt a két vereséget kompenzálni tudjuk. Mese nincs, bele kell állni a munkába, s rendezni a sorainkat. A szurkolóinktól pedig elnézést kell kérni a mutatott játék után, mert a kritikájuk sok esetben helyesnek bizonyult. Nagy gond még nem alakult ki, de intő jelek ezek a jövőre nézve. Hajrá Bugyi SE.!!!!!
