www.bugyise.hu

Jól zártuk az utolsó edzőmérkőzést is!

2021.08.07
Az utolsó felkészülési mérkőzésünkre került sor ma 17:00-ás kezdéssel. A Jász-Nagykun-Szolnok megye I.osztályban szereplő Jászfényszaru látogatott hozzánk. A magasabb osztályban edződött vendégek diktálták is a tempót a mérkőzés elején, azonban lassan belemelegedtünk a mérkőzésbe, s kiegyenlítődött a játék is. Kucsván Martin szabadrúgásból szerzett góljával meg is szereztük a vezetést a szünet előtt. A 2.félidőben ismét jött a frissítés és a lendület a cserék által, ahol mozgékonyabbá vált a csapatunk, s a támadó zónaban is aktívabbak lettünk az 1.félidőhöz képest. Pekker Laci játéka elég volt ahhoz,hogy feltőrjük a védelmét a vendégeknek, előbb egy büntetőből, majd egy kapussal szembeni akcióból szereztünk gólt, amellyel 3:0-ás előnyre tettünk szert. Nem játszottunk olyan jól mint a Taksony ellen, de a védekezésünk stabil volt ismét, amelyre lehet építeni. Nem túl szerencsés, hogy pont az Örkénnyel kezdünk jövő héten az 1.fordulóban, azonban hazai pályán mindent el fogunk követni, hogy megszakítsuk az éveken át tartó rossz sorozatot. Rendre az Örkényt kapjuk a nyitányokon, amelyből az elmúlt években nem jöttünk ki túl eredményesen, sokat dolgozunk azért, hogy ezen változtatni tudjunk. Hajrá Bugyi SE.!!!!!