www.bugyise.hu

Kapitális hibák döntöttek!

2019.08.19

Bugyi SE.I. - Örkény SE  3:5

Azt kaptuk, amit megérdemeltünk. Az első 20 percben eldönthettük volna a mérkőzés sorsát, hiszen ellenfelünk szinte nem jutott el a kapunkig, míg a mi oldalunkon Kóbor Csaba kétszer is ordító helyzetben hibázott, s megemlíthetjük azokat az akciókat is, ahol az ötös vonalig passzoljuk a labdát, mert nincs vállalkozó játékosunk, aki kapura merne lőni, és a tucatnyi les, amelyre ütemtelenül futkároztunk. Az Örkény az első pontrúgásából gólt tudott fejelni Tóth András révén. Kényelmes tempó, életlen játék, sprint nagyon kevés. Az Örkény megnyugodott, s ívelgette a labdákat a védelmünk mögé, amellyel megtalálta a legnagyobb hibapontunkat ezen a mérkőzésen, amelyhez kellett a belső védelmünk rossz helyezkedése és a kapusunk nem megfelelő koncentráltsága. Ellenfelünk egy ilyen kontrából elfejelte a védőnk és a kapusunk közül a labdát, amellyel kettőre növelte az előnyét. Hidegzuhany, bár a meccsben benne volt a fordítás lehetősége még így is. Kiegyenlítődött mezőnyben a játék, ahol az Örkény egyre több pontrúgáshoz jutott, az egyik ilyen szituációnál lyukat rúgtunk, ahol a labda a lecsorgót követően az Örkényi játékos elé került, aki megköszönve a lehetőséget, gólt rúgott. Szépen néztünk ki három ilyen gól után.Továbbra sem tudtuk levetkőzni ezeket a gyermeteg hibákat, amelyek az előző szezonban is, valamint az edzőmérkőzéseken is jelentkeztek. becsületünkre legyen mondva, hogy ekkora hátrányból is irányítottuk a mérkőzést, s egy jól eltalált Bajor lövéssel visszajöttünk a mérkőzésbe, s 1:3-as eredménnyel vonulhattunk a félidőre. A 2. játékrészben is domináltunk, ahol Késmárki Kristóf találatával még közelebb kerültünk ahhoz, hogy a hátralévő 25 percben megfordítsuk a találkozót. Jöttek is a cseráink, ahol Rottenbiller, Nagy-Jáger és Berki szállt be a támadó szekcióba, amelyik hármas bárhol beférne a kezdőbe is. Dinamikusabbak lettünk, kockáztattunk, ahol a két szélső hátvédünk beléptetésével több esetben bontani is tudtuk az Örkény védelmét, s úgy tünt, hogy ki tudjuk egyenlíteni a találkozót, amikor egy labdakihozatalt követően eladtuk a labdát a tengelyben, amelyből az indítást követően faképnél hagyták a védőnket, s a kapusunkkal szemben nem hibáztak, kilőtték a hosszút, ahogy mi azt nem tudtuk, ezzel ismét két gólos lett a különbség. A rutinos Szécsi is a kapussal szemben találta magát hasonló helyzetben, csak most a másik oldalról, ahol könyörtelenül megbüntetett minket, kihasználva a rossz helyezkedésünket, s a sebességbeli különbséget. Benne volt ebbe a két gólba minden, amelyet ki kellett volna küszöböljünk a nyáron, de nem sikerült. Ugyan még szépíteni tudtunk, azonban ez a meccs elszállt. Reméljük, hogy rendezzük hamarosan a sorainkat, s szerényebben utazunk Tápiószecsőre! Hajrá Bugyi SE.!!!!!