Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését is a Bugyi I-es csapatunk!
Mindösszesen 4 mérkőzést tartalmazott a felnőtt csapatunk felkészülési programja, amely mellett kedden, csütörtökön és pénteken edzettek a labdarúgóink, s készültek az első bajnoki fordulóra. Az Isaszeg és az Újlengyel látogatott Bugyira, ahol elsőnek 2:1-es vereséget szenvedtünk majd 7:1-es siker következett. Ezután kétszer látogattunk idegenbe, ahol műfüves pályák fogadott minket az Ikarusz és a SZAC sportelepein. Sajnos egyik találkozót sem tudtuk megnyerni, ahol 4:2-es és 2:1-es vereséget szenvedtünk, azonban a magasabb osztályban futballozó ellenfeleinkkel szemben is sikerült több esetben dominálni, amely örvendetes. Erős, jó keretünk van, amely sokra viheti, ha kellő koncentrációval vívjuk meg az összes meccset. Kívánunk sikeres tavaszi szezont a csapatunknak, ahol az első találkozót Örkényben vívjuk!Hajrá Bugyi SE.!!!!!
