Nehéz szülés volt a 3 pont megszerzése!
Gól:Kolozsvári L.
Andrási Zoltán:
Szombaton a Taksony vendégeként léptünk pályára. Az első perctől kezdve magunkhoz vettük az irányítást és nagy mezőnyfölényben futballoztunk. A vendégek a védekezésre rendezkettek be, visszahúzódtak saját térfelükre. A Taksonyiak a félidő közepén 2 veszélyes kontrát is vezettek, amiből az egyik lövésük a kapufán csattant. Nehezen tudtuk feltörni a védekezésüket, amikor sikerült a széleken mögéjük kerülni vagy pontatlanul adtuk be a labdát, vagy kevesen érkeztünk a kapu elé. A 2. játékrészben felpörgettük a játékot, az ellenfelünk is kezdett fáradni, a támadásaink is pontosabbak lettek. Két cserével frissítettünk, aminek meg is lett az eredménye, rengeteg helyzetünk adódott, Józsa és Gavrea kapufáig jutott, és Berki helyzete is kihagyhatatlannak tűnt. A győztes gólt egy szöglet utáni kezezésből megitélt 11-esből értük el, amit Kolozsvári magabiztosan értékesített. Ezen a mérkőzésen nem csak ellenfelünket, de a pályát is le kellett győzni, ami ha minimálisan is, de sikerült. Jövő héten szombaton Üllőre megyünk, ahol nagy rangadóra van kilátás, hiszen 45 pontos holtversenyben a 3-4. helyezettek csapnak össze. Hajrá Bugyi SE.!!!!!
Összességében sokat kinlódtunk a 3 pontért, amelyért valamikor biztos, hogy sokat tettünk, viszont ezen a napon, csak a győzelemnek örülhetünk, a játékunknak nem, mert annak a minősége nem szökött az egekbe. Sajnos a szép játékkal adósak vagyunk a tavasszal a szurkolóink felé, azonban még ezzel a játékkal is harcban tudunk lenni a dobogó 3. helyéért. Érzik ezt a játékosaink is, akiknek rá kell pakolni egy lapáttal a jövőben erre a teljesítményre, mert ez a kényelmes tempó nem fogja hozni sokáig az eredményeket. Hajrá Bugyi SE.!!!!!
