www.bugyise.hu

Meghatározó játékosaink nélkül kellett lejátszanunk ismét a találkozót!

2021.04.12

Szigethalom - Bugyi SE 2 - 1

Gól: Posta N.

Az első negyedórában jobbára a mezőnybe folyt a játék, egyik csapat sem tudta felvenni a mérkőzés ritmusát. A 16. percben vezetéshez jutottunk Posta lövése pattant meg egy védőn. Nem tartott sokáig az örömünk 4 perccel később egyenlített a Szigethalom, hasonlóan megpattanó labda csapta be a kapusunkat. A félidőig egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni a középpályán ment az adok-kapok.A folytatásban sem változott a helyzet, mindkét csapat próbálkozott, de helyzetekig egyik csapat sem jutott el.A 68. percben szabadrúgást rúghattunk 17 méterről kapufa segített az ellenfelünknek, 2 perc elteltével ellenfelünk gólt szerzett, megint futhattunk az eredmény után.A hátralévő időben még rúgtunk egy kapufát, voltak lövéseink, de egyenlíteni nem tudtunk.A csapat sajnos nagyon mély gödörbe került és még mi is dobáljuk a saját fejünkre a földet, hogy nehezebb legyen kimászni belőle. Remélem megtaláljuk a megfelelő szerszámokat és a létrát, hogy minél hamarabb a felszínre tudjunk érni.Hajrá Bugyi SE.!!!!!

Andrási Zoltán