www.bugyise.hu

Nagy arányú győzelem a Halásztelek ellen!

2019.09.15

Bugyi I. - Halásztelek 7:3

Gólok: Nagy Jáger D.4, Józsa M.,Füry M., Kóbor Cs.

A vártnál simább győzelmet arattunk hazai környezetben, ahol végre a szurkolóink is elégedettek lehettek. Fiatal támadónk Nagy-Jáger Dávid hamar mesterhármast rúgót, amellyel már a 12. percben tetemes előnyhöz jutottunk. A Lacza Sándor, Késmárki Kristóf páros remekül irányította a csapatot az első játékrészben, ahol további lehetőségeink voltak a gólszerzésre, amelyek közül Józsa Máténak is sikerült bevennie a Halásztelek kapuját, így 4:0-ás előnnyel vonulhattunk a szünetre. Lacza Sándort Budai László váltotta a 2. játékrészben, kisebb sérülés miatt volt szükség a cserére, ahol tovább folytatódott a gólzápor. Ugyan gyermeteg hibákból az ellenfelünk is potyogtatta a gólokat, de az előnyünk tetemes volt ahhoz, hogy beleférjenek ezek. Nagy-Jáger Dávid megszerezte a 4. gólját is, akire egyre többen kapják fel a fejüket. Most, hogy kezdi utolérni magát, kirajzolódik az erőssége, amiért igazoltuk. Ez mellett Füry Márton és Kóbor Csaba is betalált, akiknek a találatával együtt 7 gólt sikerült berámolnunk Gál Tamás kapujába, amely magáért beszél. Dícséret érdemli a csapatot, hiszen kimondottan jól futballoztunk, reméljük, hogy visszatértünk a rendes útvonalra a kisiklásunk után. Kiszakadt a gólzsák, amelyre már igazán rászolgáltak a nézőink! Gratulálunk a győzelemhez! Szerdán várjuk a Gyömrőt Pest Megyei Kupameccsre, mí hétvégén Tápiószentmártonba utazunk. Hajrá Bugyi SE.!!!!!