Papírforma, végre sikerült nyerni Péteriben!
Péteri - Bugyi I. 2:4
Gólok: Budai L.,Késmárki K., Nahóczky B., Berki Á.
Sikerült elmozdulnunk a tabellán felfelé az idegenbeli sikerrel. Mondhatni, hogy kötelező győzelemnek kellett lennie, azonban meg kellett szenvednünk ezért a sikerért is, ameddig ellenfelünk el nem fáradt. A mérkőzés hajrájában már kidomborodott a különbség, ahol akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. A csapatunkon a keddi kupameccs nem sok nyomot hagyott szerencsére, viszont a továbbjutás azt eredményezte, hogy ismét pályára kell lépnünk szeptember 15-én kedden, 17:00-kor Ócsán, ahol ki lehet harcolni a legjobb 16 csapat közé kerülést a Pest Megyei kupában. Hétvégén pedig a jó erőkből álló Szigethalom látogat hozzánk. Kicsit könnyebb helyzetbe lehetünk, hiszen több játékosunk is visszatérhet a kerethez, akiket ezen a találkozón nélkülöznünk kellett. Gratulálunk a győzelemhez! Hajrá Bugyi SE.!!!!!
