Pest Megyei Kupa 3. forduló
2021.09.15

Pest Megyei kupa / 3.forduló
Ócsa-Bugyi I. 3:6
Gólok:Pekker L.3, Horák Gy.2, Nahóczky B.
Előre eltervezett forgatókönyvvel érkeztünk Ócsára, ahol igyekeztünk megadni mindenkinek ismét a lehetőséget a bizonyításra. A hétvégi Százhalombatta elleni meccs után probáltunk pár játékosnak pihenőt adni, készülve a szombati Aranyszarvas elleni derbire, amely a számunkra nagyon fontos találkozó lesz. A hétvégi kezdőcsapatból mindössze kettő személy kapott lehetőséget az 1.félidőben, bízva abban, hogy elbírják a terhet. Sajnos ez nem sikerült, hiszen 4 perc alatt három gólt kaptunk a zavarodottságunkból, amelyet tetézett a nem megfelelő hozzáállás is. Könnyelműen vonultunk a pályára, mely meg is bosszulta magát. Nem voltak kellemes pillanatok, azonban viszonylag nyugodtan vártam a folytatást, hiszen a csapatunkba van annyi tartás, hogy felállunk ilyen helyzetben is. Intő jel volt, amely jókor jött. 3 saller és elkezdtünk futballozni végre szorgosan is, Pekker Laci tartotta a lelket Bennünk, s a szünetig szépíteni tudtunk 3:2-re a két találatával. A 2. játékrészre jött a szokásos 5 csere, hogy a jatéknak minősége és ritmusa is legyen, nem jótékonykodhattam tovább a játékpercekkel senki felé sem, ráadásul a keddi terhelés is sok jatékosunkat megfogta, így kellett is mind az 5 frissítés. Az első 15 percet leszámítva, amely értékelhetetlen volt, egy közepes teljesítményt tudtunk képviselni, ahol a 2.játékrészben 4 találatig jutottunk, így 3:0-ás hátrányból tudtunk 6:3-ra nyerni, amelyhez gratulálok, azonban helyén kell kezelni ezt, hiszen a meccs rávilágított arra, amely hibákkal szembesítenünk kell a játékosokat. Csütörtökön pihenő nap, s pénteken egy átmozgató edzéssel készülünk a 17:00-kor kezdődő tápiószentmártoni rangadóra.
Hajrá Bugyi SE.!!!!!