www.bugyise.hu

Serdülő csapataink is a megérdemelt pihenőjüket töltik.

2019.12.11

Leány serdülő csapatunk az elmúlt héten két mérkőzést is játszott és így ők is lezárták az idei esztendőt. Ez a korosztály idén alakult és a kezdő kézilabdázókból álló csapatot néhány rutinosabb játékossal kiegészítve indítottuk el. Elvárás feléjük az volt hogy a szezont becsülettel és rengetek munkával dolgozzák végig , hogy a következő idényben már masszív csapatként vehessünk részt ebben az elég kemény mezőnyben. Ez a két utolsó mérkőzés remek tanulság volt a lányoknak hisz egy hozható Gyáli mérkőzést buktak el sajnos ahol mind egyénileg , mind csapatilag hozott rengeteg hibát. Vezetőedzőjük Erős Edina felhívta a hibákra a figyelmet és bízik benne hogy a visszavágón revánsot vehetnek a Gyál gárdáján. 

Bugyi SE - Gyáli BKSE ( 9 - 12 ) 17 - 25

Utolsó bajnoki fordulón idegenbe utaztak a lányok a Budai Farkasok  otthonába Törökbálintra. A mérkőzés szokatlan időpontban , szerdán este 19.00 - tól került megrendezésre így nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk , hisz gyerekbajnokin sőt még edzésen sem szoktak részt venni ilyen későn lányaink. Félelmünk be is bizonyosodott hisz a csajok nehezen lendültek játékba és az első félidőben az ellenfél át is rohant rajtuk. A második félidőben kissé aktívabban játszottak a csajok, de közelebb így sem tudtak kapaszkodni így egy elég gólzáporos mérkőzésen szenvedtek vereséget.

Budai Farkasok NKFT - Bugyi SE ( 26 - 13 ) 47 - 31


Serdülő fiú csapatunk itthon zárta a szezont a Diósd csapata ellen. Idegenben minimális vereséget szenvedtek a srácok a szezon elején így bizakodtunk egy sikeres mérkőzésben. Sajnos a mérkőzés kimenetele nem így alakult hisz a testi adottságokkal jóval erősebb Diósdi fiúk szépen lassan beőrölték mieink. Becsületükre, fiaink végig küzdve , egy percig sem feladva játszották le a mérkőzés . Kiemelném hogy két játékosunk már hetet óta húzza a csapatot remek formájával ( Varsányi Bence és Vig János ) és itt is megmutatták hogy nekik még nem ért véget a szezon. 

Bugyi SE - Diósdi DSE ( 8 - 15 ) 18 - 36

A csapat vezetőedzője Bodnár László ,aki mérkőzésről - mérkőzésre látható fejlődésen vezeti át csapatát és ebben bízva várjuk a 2020 tavaszi szezon kezdetét!

Hajrá serdülők ! Hajrá Bugyi !!