www.bugyise.hu

Sima győzelem a reggeli órákban !

2019.03.25

Női Felnőtt csapatunk vasárnap reggel 9 órakor játszotta s#oros bajnoki mérkőzését Jászberényben a Lehel sportcsarnokban. 

A mérkőzésre való ráhangolódás és az első percek kicsit nehézkesnek sikeredett, hiszen a  fél hetes reggeli indulás kicsit megtörte a lányok bioritmusát . Ezt a kicsi álmos kezdést ellenfelünk ki is használta mert kétszer is 4 gólos előnyre tettek szert az első félidő folyamán. A hátrányt lassan de biztosan sikerült lefaragni , sőt a félidő végére 2 gólos előnnyel  mi vonulhattunk az öltözőbe. 

A második félidőben a csajok magukra találtak ( sikerült felébredni ), így gyors góljaikkal már hat gólra növelték előnyük. Ezt követően ki -ki mérkőzés bontakozott ki, hiszen a gólok felváltva estek hazai és vendég oldalról is, ami kicsit bosszantó volt számunkra , mert sok technikai és labdakezelési hibát ejtettünk. Győzelmünk persze nem forgott veszélyben így  8 góllal felülmúltuk vendéglátóinkat és elhoztuk a 2 pontot Berényből.

Jászberényi NKE - Bugyi SE  (14-16) 23-31


Az utolsó alapszakaszi forduló igazán parázsra sikeredett hisz a tabella éllovasai egymás ellen játszanak. Abony a Némedit , mi pedig a DKA csapatát fogadjuk. Bizzunk a sikeres szereplésben. Hajrá csajok! Hajrá Bugyi !!

TABELLA

1 DKA 30 p , 2. Abony 29 p , 3. Bugyi 29 p , 4. Alsónémedi 28 p