Szigetbecse - Bugyi II. 2:2
Szigetbecse - Bugyi II. 2:2
Gólok: Bai M., Tóth D.
A mérkőzésre Kiskunlacházán került sor, így nem kellett messzire utaznunk. Nagyon gyenge első 45 percet produkáltunk, ugyan a helyzetek alapján nekünk is legalább annyi lehetőségünk volt mint ellenfelünknek, azonban mégis Ők találtak be kétszer. Az első gólnál későn érkeztünk az átlövést blokkolni, s egy 20 méteres lövéssel megszerezte a Szigetbecse a vezetést, majd egy buta 11-esből növelték két gólosra az előnyüket. A 2. játékrészre 6 játékost cseréltünk be, akik a maguk rutinjával jól szálltak be a meccsbe, olyannyira, hogy 3 perc alatt kiegyenlítettük a találkozót, ahol elsőnek Bai Miklós pofozta a kapuba a labdát, s rá egy percre Tóth Tibor lőtte ki a hosszút, kiegyenlítve ezzel a találkozót. A hajrában további számos nagy helyzet maradt ki ezen felül, lőttünk egy lesből származó gólt, s elmaradt egy büntető is. Ajándékoztunk egy félidőt az ellenfelünknek, így joggal jelenthető ki, hogy elszórtunk két pontot a nem megfelelő hozzáállást követően. Szoros a mezőny, így gyakorlatilag a 8. döntetlenünkkel az 5-6.helyen állunk holtversenyben. Jövő héten a Kakucs látogat hozzánk vasárnap! Gratulálok a végjátékhoz! Hajrá Bugyi SE.!!!!!
