www.bugyise.hu

U-19 Bugyi SE. - Dunavarsány 5:1

2019.03.24

Bugyi SE. - Dunavarsány 5:1

Gólok:Talabér I.2, Török G.2, Vörös T.


U-19-es csapatunk a Dunavarsány gárdáját fogadta, akik az előző héten méretes zakót mértek az Ócsára. A keretünk nem volt teljes, hiszen Mihály Lajos nem tudott mezőnyben játszani, mert a Bugyi II-ben kellett védenie, és Somogyi Levente is hiányzott betegség miatt. Rosszul kezdődött a találkozó, hiszen az 1. percben már gólt kaptunk egy szögletet követően. Sokáig nem bánkódtunk, hiszen 15 perc elteltével már Talabér és Vörös góljaival nálunk volt az előny. Remekül védekeztünk, s el is jutottunk helyzetekig, amelyből egyet sikerült értékesíteni még a szünetig, amely találattal viszonylag megnyugtató előnyhöz jutottunk. A játék minősége nem magaslott az egekbe, sőt az egész mérkőzés alatt irányítani kellet a játékunkat, mert nem vagyunk képesek belülről fakadó motiváltsággal futballozni sok esetben. A labdarúgóinkat űzni, hajtani kell, hogy legyen látszata a mérkőzésen a játékunknak, amely miatt fel tud robbani egy edző. Mivel magasabb osztályban is látom az iramot, sok esetben vergődésnek tűnik egy-két szituáció. Próbáltunk ezen változtatni a 2. félidőben, ahol a játékunk stabilabb lett, de még mindig sok hiba szorult a gépezetbe. A Takács, Macsek, Juhász hármas a tengelyünkben nagyon hasznosan futballozott, amelyre tudtunk építeni. Két szépségdíjas találattal, ahol Török Gergő nevéhez fűződik mind a két gól, bebiztosítottuk a győzelmet. Ugyan emberhátrányba kerültünk egy sportszerűtlen viselkedés miatt az 5. gól után, ahol Török Gergő begyűjtötte feleslegesen a 2. sárgáját is, így az utolsó 10 percre a saját kapunk elé szögezett minket a Dunavarsány, de szépíteni nem tudtak a lefújásig. Kiemelném Makkay Gábort, aki a kora ellenére kitünően oldotta meg a feladatát a Tőle jóval idősebb ellenfelével szemben. Ami örömteli, hogy 18 fő szerepelt a jegyzőkönyvben, bár nem mindenki lépett pályára a nem megfelelő edzés-látogatottság miatt, de érezhető, hogy jó úton járunk. Gratulálok az újabb győzelemhez, kapaszkodunk felfelé a tabellán, s ha nem kaptunk volna 12 pontos büntetést a korosztály alsó korhatáránál fiatalabb korú labdarúgók szerepeltetése miatt, már a dobogóhoz közelítenénk. Hajrá Bugyi SE.!!!!!