www.bugyise.hu

U-19 Pereg -Bugyi 3:2

2019.05.25

Pereg - Bugyi  3:2

Gólok:Talabér I.2


A 91. percben vezetett első alkalommal a Pereg, amely találat után már középkezdésre sem volt időnk. Hiába vezettünk kétszer is a mérkőzés folyamán, hiába alakítottunk ki rengeteg helyzetet, nem akart jönni a győztes találat, s ahogy lenni szokott, pontrúgásból betalált ismét az ellenfelünk, csak azért mondom ezt, mert mind a három találatuk abból esett, akcióból nem voltak veszélyesek. Alkalmazkodtunk az ideiglenes szabályokhoz is, ahol csak nyeltünk, s tűrtünk sok esetben, mert mást nem tehettünk, fogalmazzunk úgy, hogy megvertük saját magunkat, és akkor a saját berkeinken belül megbeszéltük a dolgot. Aki meg látta a meccset, az érti miről beszélünk. Nagyon nagy győzelmi sanszunk volt a 2018-2019-es évad bajnok csapata ellen, de gyermeteg megoldással kiengedtük a három pontot a kezünkből. Persze, hogy örült az ellenfelünk, Ők ehették a pörköltet, Nekünk meg maradt a mákos tészta. A játékot és a tiszta helyzeteket tekintve könnyebb meccs volt a mai, mint bármelyik élcsapattal vívott derbi, azonban a végeredmény 3:2 nem ide, így nem maradt más, mint gratulálni az ellenfelünknek, akik nemcsak a találkozót, hanem a bajnokságot is megnyerték. Sokat dolgoztunk a mérkőzésen, de ezek szerint nem eleget. A jövő héten a Ráckeve látogat hozzánk az utolsó fordulóban, szeretnénk meglepetést okozni ott is, reméljük, hogy az nem szoros vereséggel fog zárulni, mint a mai, hanem felénk billen a mérleg. Ettől függetlenül rendben volt a meccs. Hajrá Bugyi SE.!!!!!