Újhartyán VSE. - Bugyi SE. 4:3

2019.03.24

Pest Megye II.osztály, Déli csoport

Újhartyán VSE. - Bugyi SE. 4:3

Gólok: Lacza S., Füry M., Berki Á.


Három gólt rúgunk idegenben, vezetünk 2:0-ra, s kiengedjük a kezünkből a mérkőzést. A hazai publikum jól szórakozott, s ahogy ismerjük Őket, a hangulattal sem volt ez máshogy. Igazi derbi zajlott a pályán, ahol Lacza és Füry találataival simának indult a találkozó, és ebben a periódusban akár mattolhattuk is volna ellenfelünket, de nem így történt, hanem pont az ellenkezője zajlott le a mérkőzésen. Újhartyáni szépítés, vérszem, öngól, mérkőzés megfordítva, írhatnánk le röviden az 53. percig a történéseket. Természetesen ha a hibáinkat ecsetelnénk, megtelne a blog, ezért erre nem térünk ki részletesen. Futhattunk az eredmény után, ahol a 2. játékrészben a 70. percig kellett várnunk az egyenlítő találatunkra, amely Berki nevéhez fűzödik. hasonlít a mérkőzés az őszihez, ott megálltak a csapatok a döntetlennél, most nem így történt, hiszen Tőkés bevitte a kegyelemdöfést a 83. percben, ahol egy kényelmes helyezkedést követően eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ismét elvéreztünk idegenben, ami még bele is férhet ezeken a rangadókon, azonban 8 kapott gól a Törökbálint és az Újhartyán ellen soknak bizonyul, s intő jel lehet. Látható, hogy a mezőny szépen kikerekedett, s egyre több csapat tornássza fel magát, nem beszélve a kieső zóna körül elhelyezkedő csapatokról, akik bármikor tudnak meglepetést okozni. Ahogy kirajzolódik a helyzet, nem hiszem, hogy lesz idén könnyű meccsünk. Nagyon meg kell küzdeni ahhoz, hogy a végelszámolásnál a jelenlegi pozíció körül érjünk célba. Szerencsénkre a Tápiószele és az Üllő döntetlent játszott egymással, legalább a különbségek nem változtak nagy mértékben, 3 pontra a dobogó, s 3 pontra az üldöző. Hajrá Bugyi SE.!!!!!

Jegyzőkönyvek, tabellák, eredmények: