www.bugyise.hu

Női Felnőtt csapat

Női Felnőtt csapatunk a szezon utolsó két mérkőzését hazai környezetben játszhatta. Mindkét mérkőzésen a két pontért léptünk pályára és az elvárásokat be is teljesítették a lányok.

Női felnőtt csapatunk 11.17-én a Gyömrő VSK csapatához látogatott. Ellenfelünk masszívan a tabella közepén helyezkedik el így a két pontért utaztunk hozzájuk. A mérkőzés viszont nem úgy alakult ahogy elterveztünk. Ellenfelünk meglepett minket remek kapusteljesítményével, ami az első félidőben megbabonázta a lányokat. A második félidő is nehezen...

Felnőtt női csapatunk 10.26 szombaton az évek óta nagy riválisnak számító Csömör csapatát fogadta a sportcsarnokban. Kemény és színvonalas mérkőzésre számítottunk és a kilátogató közönség meg is kapta ezt , hisz a két csapat rögtön egymásnak is esett . A mérkőzés eleje a megszokottakhoz képest teljesen másképp kezdődött. Harcosan, akarva és...