www.bugyise.hu

U-19

A nyitó fordulóban Tárnokra utaztunk, ahol elfogadható játékkal, de 4:0-ás vereséget szenvedtünk. A végeredmény csalóka, hiszen ekkora különbség nem volt a két csapat között. A mi helyzeteink sorra kimaradtak, míg ellenfelünk szinte mindenből gólt szerzett, így a futball örök törvénye érvényesült, a focit gólra játsszák, amelyben a hazaiak voltak...

Csapatunk a dobogón tanyázó Örkénnyel és a Dunavarsánnyal vívta az utolsó két mérkőzését. Nem számítottunk könnyű meccsekre, hiszen jóval előkelőbb helyen álltak az ellenfeleink. Hazai pályán az Örkényt viszonylag simán fektettük két vállra, ahol 5:1-es győzelmet arattunk nagy meglepetésre. A pályán kifejezetten jó játékot nyújtottunk az első...

Agilis meccs volt,ahol a helyzeteink alapjàn megèrdemelten nyertünk. Okosan sàfàrkodtunk az erőnkkel,beosztottuk jòl azt a keveset is.:):) A 2.fèlidőben minden cserènk hozzà tudott teni a meccshez,amellyel le tudtuk hozni a talàlkozòt kapott gòl nelkül.Nem volt szìvdöglesztő a jàtèkunk,de hasznos.Az egyèni jàtèkot levetkőznènk,s a csapat èrdekeit...

Ezen a napon csak ennyire futotta a csapattòl.Egyik tàrsulat sem èrdemelt győzelmet.Igazsàgosnak mondhatò a pontosztoszkodàs.Talàn többre lehettünk volna kèpesek,ha mindenki ellàtogat a talàlkozòra.Hajrà Bugyi SE.!!!!!

Könnyed hazai siker lett a talàlkozòbòl,azonban az eredmènyen kìvül sok mindennek nem örülhetünk.Az ellenfelünk megtette nekünk a 2. fèlidőre azt a szìvessèget,hogy kettős emberelőnybe kerültünk,de mègsem tudtunk gòlarànyt javìtani.Ugyan ekkorra màr eldőlt a meccs,azonvan illett volna nagyobb tempòt diktalni,s annyi gòlt rùgni,amennyit csak...

A hozzáállásunk a mérkőzéshez egy fokkal jobb volt, de ez sem volt elegendő a sikerhez.Ellenfelünk annyival volt jobb, hogy jobban akarta a győzelmet, mi pedig sok esetben nem hagytuk el a komfortzónánkat sem. Azok, akik becsülettel járnak edzésre, kétszer annyit kell, hogy dolgozzanak, hiszen más helyett is futniuk kell. Ez örök igazság....

U-19-es csapatunk a héten két mérkőzést játszott. A szerdai találkozón kifejezetten jól futballoztunk a Tárnok Bolha ellen, azonban 2:1-es vereséget szenvedtünk. Sajnáltam a srácokat, hiszen sokat tettek a sikerért, mondhatni azt is, hogy nem volt szerencsénk, nem érdemeltünk vereséget. Az idény legjobb teljesítménye sem volt elég a sikerhez,...

Török Gergő hàrom talàlatàval ès Vörös Tamàs gòljàval 4:1-es győzelmet arattunk a Pereg ellen hazai környezetben.A jàtèk a szokàsos iramban zajlott sajnos,most sem tudtuk megerőltetni magunkat,azonban ez is elèg volt a sikerhez.Ugyan ellenfelünk àtlövèsei veszèlyt jelentettek,de a kapunkat csak a 80.perc utàn tudtàk bevenni,amikor màr 4:0-ra...