www.bugyise.hu

17.forduló, Pest Megye II. osztály, déli csoport

Bugyi SE. - Gyömrő UFC. 1:1

Gól:Bödő Dominic

Nagy rangadóra került sor hazai környezetben, ahol az 1. helyen álló Gyömrő csapatát láttuk vendégül. Az első perctől kezdve egy nagy iramú mérkőzésnek lehettünk a szemtanúi, ahol mind a két csapat a győzelemre hajtott. Az első játékrészben mind a két kapu számtalanszor forgott veszélyben, hol gyermeteg befejezésekkel, hol bravúros mentéssel. Mondhatni, hogy teljesen kiegyenlített volt a találkozó, s igazságos, gólnélküli döntetlennel vonulhattak a csapatok a szünetre. A 2. félidőt a Gyömrő kezdte agilisabban, mi pedig berendezkedtünk a kontrákra. A 75.percig a Gyömrő irányította a mérkőzést, ahol rengeteg energiát mozgósítottunk a labdaszerzésre, amely kifejezetten jól működött, azonban ebből építkezni nagyon rossz százalékban tudtunk előrefele. Hiányoztak a tempó passzok, a védelem mögé ívelt labdákat pedig rendre felszedte az ellenfelünk kapusa. Az áttörést egy szélről érkezett beadás hozta meg, ahol Bödő Dominic egy gyönyörű csúsztatott fejessel megszerezte a vezetést a számunkra. Sokáig nem tartott az örömünk, hiszen a középkezdésből rögtön ellenfelünk került helyzetbe, s rá nemsokára egy védelem felett átszállt beadásból egyenlíteni tudott a gyömrői szélső, akit teljesen üresen hagytunk a hosszú oldalon. Bevallva reális volt az egyenlítés, s innentől kezdve ismét nyílt lett a találkozó, mondhatni, hogy 3 esélyes megint, hiszen mind a két oldalon csattant a kapufa, s meleg pillanatokat élhettek át mind a két fél tagjai a hajrában. A mérkőzés összképét tekintve, elégedjünk meg a döntetlennel. A rengeteget futó ellenfelünket sikerült megállítani, s ha egy kicsit jobban koncentrálunk, közelebb kerülhettünk volna a tabellán is hozzájuk. Az egy pontot érő döntetlennel is sikerült a dobogóra lépni, hiszen az Üllő simán kikapott Újhartyánban, akiket meg tudtunk előzni. A mögöttünk lévő Tápiószele és az Örkény is botlott, ahol szintén tovább tudtuk növelni a különbséget. Gratulálunk az eredményhez! Hajrá Bugyi SE.!!!!