www.bugyise.hu

Popov Patrik, U-14

2025.10.05
Popov Patrik, U-14:
A mérkőzést kissé tompán kezdtük az MKFC Szigetszentmiklós ellen, nehezen találtuk a ritmust az első percekben. Az ellenfél igyekezett nyomást gyakorolni ránk, de ahogy telt az idő, fokozatosan átvettük az irányítást. A játék egyre inkább a mi elképzeléseink szerint alakult, és az első félidő második felében már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült a pályán, aminek köszönhetően gólokat szereztünk. Ezen kívül több szép támadást vezettünk, amelyekből folyamatosan veszélyeztettük az ellenfél kapuját.
A szünet után ott folytattuk, ahol az első játékrészben abbahagytuk: magabiztosan, lendületesen és koncentráltan futballoztunk. A labdát jól tartottuk, a támadásainkban pedig megvolt a dinamika és az ötlet. Ennek köszönhetően sikerült tovább növelnünk az előnyünket, miközben a védelem is stabilan állta a sarat.
Összességében elmondható, hogy végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és minden csapatrész jól működött együtt. A játékosok hozzáállása példás volt, a csapat egységesen, fegyelmezetten és nagy akarattal játszott. A mai nap megérdemelt győzelmet arattunk, gratulálok a játékosoknak.
Hajrá Bugyi!