www.bugyise.hu

Regionális U-14

2026.09.24
Ritzl Bence, Regionális U-14:

 

Regionális csapatunk előrehozott fordulós mérkőzést játszott csütörtökön a Szigethalom csapatával.
Ez volt az első mérkőzés, ahol azt tudom mondani, hogy ellenfelünk agresszivitásban ugyanazt a színvonalat képviselte mint mi, ezáltal egy elég brusztolós mérkőzés alakult ki.
Egyik csapatnak sem voltak igazán nagy lehetőségei. Talán lehelletnyivel mi álltunk közelebb az első félidőben ahhoz, hogy akcióból gólt szerezzünk, de egy teljesen X-es mérkőzésen, 3 pontrúgás után született gólból sajnos mi húztuk a rövidebbet.
A teljesítményekkel és az akarattal teljesen meg vagyok elégedve, viszont sokszor siettettük a játékot. Mindenki hozta azt, amit tudott, emiatt nem tudom egyik játékosomat sem marasztalni, viszont az extra teljesítmény hiányzott a csapatból, amivel a hasonló mérkőzéseket meg lehet nyerni. Remélhetőleg a következő mérkőzésből mi fogunk szerencsésebben kijönni, mert a srácok hétről-hétre tesznek eleget azért, hogy ez így legyen!
Viszont külön ki szeretném emelni Szatmári Benőt, aki két évvel fiatalabbként már második meccsét játsza a regionális csapatban, de ez a teljesítményén egyáltalán nem látszódott. Ehhez csak gratulálni tudok!
A Szigethalom csapatának gratulálunk a győzelemhez, és további sok sikert kívánunk nekik!
Hajrá Bugyi SE.!


BUGYI SE. - SZIGETHALOM UNITED SC. 1-2 (1-2)Gsz.: Balogh Zalán
Share