www.bugyise.hu

U-14

2026.10.15
Ritzl Bence, Regionális U-14:

 

Griff&Bulls SE. - Bugyi SE. 1-1 (0-1)

G.sz.: Szőgyi Marcell


Csütörtökön a regionális bajnokság következő mérkőzésén a Griff&Bulls csapatánál vendégeskedtünk.
Ellenfelünk gyengébben kezdte a szezont, viszont minden mérkőzése szoros volt, szóval tudtuk hogy nem lesz könnyű mérkőzésünk ma sem. De pont ezért örülünk a regionális bajnokságnak, hiszen minden héten jó képességű csapatokkal tudjuk felvenni a versenyt.
Az első félidő 35 percig elég kapkodó volt számunkra. A nagyobb nyomás miatt most nem igazán merték sok esetben a srácok megcsinálni azt, amire igazán képesek, belementünk egy rohanós játékba. Az utolsó 5 percre kezdtünk el megnyugodni, ahol egy nagyon szépen felépített támadás után sikerült megszereznünk a vezetést. És mellette egy két szép támadást is tudtunk vezetni.
A második félidőben próbáltunk játszani, de ellenfelünk gyors támadói folyamatos nyomás alá helyezték a védelmünket, amit hősiesen álltunk. Egy távoli szabadrúgás után szerencsétlen gólt kaptunk, amivel az utolsó 20 perc egy nyílt sisakos küzdelem lett.
Ez volt az a mérkőzés, ahol idén először a helyzetek alapján talán a pontszerzésre sem szolgáltunk rá. Sok esetben kapusaink tartottak életben minket, ami mindent elmond az ellenfél támadó potenciáljáról.
Ma is inkább a mi csapatunk akart igazán focizni, de ezen a meccsen sajnos ez ennyire volt elég. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik hogy az utolsó 10 percben nagyobb helyzeteink és két kapufánk is volt.
A srácok mai napi hozzáállásukkal is maximálisan elégedett vagyok, viszont egyéni képességekben ez volt talán a legjobb csapat, akivel játszottunk. Bőven fognak ők még előrelépni a tabellán, ebben biztos vagyok!
Mi továbbra is dolgozunk tovább, és a mai nap szerzett gólunk tökéletesen mutatja, hogy az az út amin haladunk az igenis nagyon jó irány!
A Griff&Bulls csapatának köszönjük a mai meccset, és további sok sikert kívánunk nekik!
Hajrá Bugyi SE.!
Share